Rendezvények
Főmenü
Látogatók száma
| Mediterrán Ősz |
|
Bicsérd Zóki Szüret és Betakarítás Ünnepe Bicsérd és Zók községek önkormányzatai minden év őszén megrendezik a Baranya Megyei Kulturális és Idegenforgalmi Központ által koordinált Baranya Megyei Mediterrán Ősz programsorozat keretein belül, a Bicsérd Zóki Szüret és Betakarítás Ünnepe rendezvényt lovas felvonulással színesítve. Bicsérd - és Zók községek évszázadok óta fejlett agrárkultúrájukról voltak híresek. A települések fejlődését a múltban és jelenben is egyértelműen a mezőgazdasági művelés eredményessége segítette. Míg Zók község dombjai elsősorban jellegzetes, jó minőségű boraikról híresek, addig Bicsérd síkabb területe a szántóföldi növények termesztésének hagyományaival büszkélkedhet. Ezért a két község összefogásával egy olyan rendezvény jöhetett létre, amely az őszi betakarítás teljes palettáját köszönti a két baranyai településen. Programok A rendezvény a hagyományoknak megfelelően lovaskocsik és lovasok felvonulásával kezdődik, akik Bicsérd és Zók községek utcáin vonulnak fel, majd a bicsérdi faluház udvarára érkeznek. A rendezvény helyszínén
A délután folyamán néptánc, musical, modern tánc folklor és aerobicelőadásokat láthatunk, melyek után zenés mulatsággal zárul a rendezvény. Előző évi rendezvényről készült képeket a itt tekintheti meg.
|
|||||||||||||||





