Címlap Mesesarok
máj. 19
szombat
  • Önkormányzat
  • Látkép
  • Híd
  • Játszótér
  • Rákóczi Szobor
Mesesarok

2009. február 4-én szerdán rendeztük meg első ízben a Bicsérdi Könyvtárban a gyermekeknek szóló Mesesarok programot. Itt mesét hallgathattak meg az érdeklődő gyerekek, érdekes és képességfejlesztő játékokat játszhattak. Nagy volt az érdeklődés, és a gyerekek szemlátomást jól érezték magukat.

Azóta két éves lett a Mesesarok, ami azóta is töretlen sikerrel működik. 2011-es évtől minden hónap 3. szerdáján 17 órakor találkozunk. Amíg a gyerekek játszanak, a szülők beszélgethetnek, böngészhetnek a Könyvtárban.

A mese és játékokon kívül több alkalommal került sor kézműves foglalkozásra is, a húsvéti rendhagyó mesesarkon például 31 gyermek vett részt. Külön bábcsoport is alakult. Alkalomról alkalomra más kis csapat lepte meg a többieket egy bábmesével. 2010-ben pedig ismét gondoltunk egy nagyot, és megalapítottuk a Bicsérdi Kisvakond Színjátszó csoportot, ami szintén a Mesesarkos kis csapatból jött össze. Első fellépésünk szeptemberben, a mediterrán ősz rendezvényen volt, ahol a búzaszem című mesedarabot adtuk elő nagy sikerrel, ami után egyből felkérést is kaptunk, hogy a lelkes kis csapattal készüljünk az idősek napjára. Az elkészült műsoron verscsokorral, mesedarabbal is készültünk, valamint előadtunk a Kishercegből is egy részletet.

A Bicsérdi Kisvakond színjátszó csoport tagjai: Barics Lili, Vörös Eszter, Szili Ákos, Szili Zsanett, Pozsgai Cintia, Pozsgai Szabina, Király Máté, Korn Zsófia, Hunyadi Fanni, Hunyadi Máté, Szabó Bianka.

Természetesen az új csatlakozókat is szívesen várjuk!

Találkozzunk idén is a Könyvtárban. Vár benneteket Sziliné Kasza Zita és Vörös Csilla

Vörös Csilla
Kulturális szervező

 
Címlap Mesesarok