Turisztika
Főmenü
Látogatók száma
| Látnivalók |
|
Bicsérd idegenforgalmi szempontból jelentős, természeti adottságokkal, kultúrtörténeti emlékekkel nem rendelkező település, ezért az idegenforgalmi vonzerő kialakítása és megtartása céltudatos, tervezett munkát igényel az önkormányzat részéről. Az idegenforgalmi vonzerő fejlesztésén kívül két másik fontos, ám az előzővel összefüggő cél a települési vonzerő és a község népességmegtartó erejének növelése. A három fogalmat azért célszerű együtt említeni, mivel hasonló intézkedésekkel lehet e három, településünk fejlődése szempontjából csaknem létfontosságú célt elérni. 1. Turisztikai vonzerők fejlesztése Mivel Bicsérd község jelentős vendégforgalmat előidéző természeti sajátságokkal nem rendelkezik, ezért a hasonló célállomásokat, táji elemeket a településen és annak közelében mesterségesen kellett kialakítani. Az önkormányzat a település központjában jóléti célokat szolgáló horgásztavat alakított ki, mely az adott környezetben nemcsak a horgászok, hanem a kiránduló családok számára is megfelelő táji környezetet biztosít a kikapcsolódáshoz, rekreálódáshoz. 2. Turisztikai fogadóképesség fejlesztése Bicsérd község Önkormányzata, valamint a Bicsérdi Aranymező Részvénytársaság összefogásának szép példája a Bicsérdi Faluház, mely melegítőkonyhás éttermével, konferenciatermével, és közel 30 fő számára helyet kínáló vendégszobáival a mikro-térség legnagyobb fogadóképességgel rendelkező szálláshelye. 3. Idegenforgalmi szempontból jelentős rendezvények szervezése Bicsérd község az önkormányzat rendezvényszervezői munkája miatt a mai napra már országos hírnévre tett szert. A hagyományos községi ünnepek (falunap, búcsú, húsvét, karácsony,) mellett számos nagyszabású rendezvény áll az idelátogató vendégek rendelkezésére. A legjelentősebb a szomszédos Zók községgel együtt szervezett, kétnapos Burgonyafesztivál, melyet az idei évben 4. alkalommal rendezett meg a két község. Ezen kívül Tavaszváró rendezvény, Szüreti felvonulás és betakarítási ünnep, változatos fesztiválok (Határon Túli Magyarok Fesztiválja, Gyermek, Ifjúsági Kulturális és Művészeti Világtalálkozó, a Bicsérdi Nemzetközi Művésztelep rendezvényei), valamint sportesemények (Kerékpárverseny, Aerobicverseny,) járulnak hozzá a vendégek szórakoztatásához. 4. Rendezett településkép, vonzó települési környezet kialakítása A község évek óta jelentős hangsúlyt fektet a környezetszépítő feladatok ellátására. A település lakossága minden tavasszal a rengeteg virágot ültet, melyeknek és a szakszerű parkosítási munkálatok eredményeként a megyei és országos környezetszépítő versenyeken Bicsérd mindig rendkívül előkelő helyezéseket ér el. 2004. évben a „Virágos Magyarország” elnevezésű környezetszépítő versenyen a község a Belügyminisztérium különdíjában részesült.
|
|||||||||||||||||||

Látnivalók





