Címlap Civil szervezetek Polgárőr egyesület
febr. 22
szerda
  • Önkormányzat
  • Látkép
  • Híd
  • Játszótér
  • Rákóczi Szobor
Polgárőr egyesület

A közbiztonság érdekében – Bicsérdi Polgárőr Egyesület

2008. nyarán tisztújító taggyűlést tartott a Bicsérdi Polgárőr Egyesület. A változtatásra azért volt szükség, mert a szervezet korábbi elnöke, Gugora Antal más jellegű elfoglaltságaira hivatkozva jelezte, hogy 2008. második felétől szeretné, ha más végezné az elnöki teendőket. A polgárőri elhivatottságát azonban továbbra is fent kívánja tartani, így tagként marad a bicsérdi polgárőrök kötelékében.


Ez egyesület vezetését a továbbiakban Paragi Géza elnök, és Csabai László alelnök látja el, akiktől megtudtuk, hogy a 2001-ben alapított civil szervezet továbbra is alapszabályának megfelelően Bicsérd kül- és belterületén kívánja segíteni a közbiztonság fenntartását.

Ez számos különböző formában valósul meg, amelyek közül több már nem újdonság a szervezet életében. Folytatni kívánják a közös járőrözéseket a körzeti megbízottal, amelynek a közelmúltban is voltak már azonnali eredményei (illegális hulladék-elhelyezés megakadályozása, egyes vagyon elleni bűncselekmények megakadályozása). A rendszeres jelenlét mellett a település kiemelt rendezvényei során a Bicsérdi Polgárőr Egyesület vállalja helyszínek biztosítását, a forgalom irányítását. Ilyenek a Burgonyafesztivál, a Bioportya, a Mediterrán Ősz Fesztivál, iskolai évnyitó, stb.

Az egyesület tagjai szeretnék, ha működésük során minél inkább be tudnák vonni a település lakosságát is. Ennek célja, hogy a közbiztonság fenntartásában minél több polgár aktívan kivegye a részét. Ehhez sok esetben elegendő, ha nyitott szemmel járunk az utcán, felfigyelünk a településen megjelenő gyanús személyekre és gépjárművekre, vagy egyszerűen csak néha ránézünk a nyaralását töltő szomszédunk ingatlanára.
Csoportkép


A lakosság bevonásának egyik kiemelt programja lehet az „Egy iskola – egy polgárőr” program, amit 2008-ban indított el az Országos Polgárőr Szövetség. Ennek lényege, hogy bár a polgárőrök már ott vannak már sok-sok oktatási intézmény közelében, vigyáznak a tanulókra az ifjú polgárőrökkel együtt, ám nem elég vigyázni rájuk, meg kell tanítani őket arra is, hogy önmagukat és társaikat is meg tudják óvni. Így kisebb eséllyel válhatnak baleset, bűncselekmény áldozataivá, vagy azok okozóivá, elkövetőivé. Több iskolában tartanak felkészült polgárőrök különórákat. Beszélnek a drogok káros hatásáról, a közlekedés veszélyeiről és a bűnmegelőzésről. Versenyeket, vetélkedőket szerveznek, táborozni viszik a diákokat. Reményeink szerint 2008. őszén már Bicsérd község oktatási intézményében is beindulhat ez a kezdeményezés, aminek egyik első lépéseként a Bicsérdi Polgárőr Egyesület toborzására már két ifjúsági polgárőr is csatlakozott a szervezet tagságához.

Addig is kérjük a lakosságot, hogy – különösen az iskolakezdésre való tekintettel – fokozottan figyeljenek a közlekedés minden szereplőjére, saját és környezetünk vagyonbiztonságára.

A Bicsérdi Polgárőr Egyesület tagjai:
Paragi Géza - elnök
Bedő Zsolt
Czékus István
Érdi Linda
Gugora Antal
Király Zoltán
Lőrinc Csaba
Mojzes Lajos
Nagy Ferenc
Németh Tamás
Nyúl Tibor
Szabó Ferenc
Szabó János
Szuhán István
 
Címlap Civil szervezetek Polgárőr egyesület